U9 - PASE kupa Dunaújváros
2017.01.15.
Év kezdet kupa győzelemmel!
2015.12.22. •
Jászberény 2015!
Kedves meghívásnak tettünk eleget azzal, hogy elfogadtuk a jászberényi barátaink invitálását egy villámtornára. A csapatok körmérkőzéssel döntötték el a végső helyezést, így öt csapat, összesen tíz mérkőzést játszott csupán. Ám ez mit sem von le a torna értékéből. A résztvevő csapatok: Jászberény A és B csapata, Kelen SC, Gödöllői FC és mi.
A torna előtt viszont több olyan váratlan esemény történt házunk táján, ami miatt már a szereplésünk is veszélybe került. Volt aki sérülés, volt aki betegség és volt, aki egyéb más elfoglaltság miatt nem tudott velünk tartani. Kétségbe most sem estünk, de segítséget kellett kérni olyan legénytől is, akit eredetileg nem jelöltem a keretbe. Így vasárnap délelőtt csupán egy maroknyi, hat tettre kész focista palántával elindultam el erre a kis kalandra. A mérkőzéseink jól sikerültek. Főleg addig, amíg a srácok frissek voltak. A játékunk időnként már hasonlított arra, amit a futsalban szeretnék látni a fiúktól. A sok játék perc és az erős iram még akkor is fárasztó, ha a számszerűleg elért végeredmény nem ezt tükrözi. Kelen SC. 6:0 –l , Jászberény B 7:0 –l kipipálva, de fáradtunk. Az gyorsan körvonalazódott, hogy a Jászberény A csapata ellen lesz a sorsdöntő mérkőzésünk. Sejtettük, hogy egy nehéz meccs lesz, ami be is igazolódott. Két nagyszerű csapat gigászi küzdelmét láthatta a közönség.
Amíg volt erő, addig veszélyeztetni és dominálni is tudtunk a mérkőzés elején. Viszont hol a helyzetek kihasználásával voltak gondjaink, hol az ellenfél kapusa védett kiválóan. Egyre jobban fáradtunk és egyre többször döntöttünk rosszul, nem igazán találtuk önmagunkat. Érett a gól, melyet meg is kaptunk. Érthetetlen mozdulatok, megoldások jellemezték ebben az időszakban a játékunkat. A gól újra felébresztett bennünket. Szerencsére még időben és elkezdtük erőtartalékainkat mozgósítani. Próbáltunk eljutni az ellenfél kapuja elé és gólhelyzetet kialakítani. Ez egy jó csapat ellen nem egyszerű. Aztán ahogy általában lenni szokott, a befektetett munka megtérült. Így egy kis szerencsével párosulva sikerült kiegyenlíteni az állást. Igaz több értékesített találatot már nem jegyezhettünk ezen a mérkőzésen, de egalizáló gólunk azt jelentette, hogy a kedvező pozíciónk megmaradt, hiszen a gólarányunk magasan a legjobb volt.
Utolsó mérkőzésünk azért volt izgalmas, mert csak a győzelem jelenthette egyben a tornagyőzelmet is. A fiúknak elmondtam, hogy a fáradságuk érthető, mert húsz percet játszani, húsz perces pihenőkkel, szinte csere nélkül, még a felnőtteknek is komoly feladat. Ők viszont azért vannak itt, mert kiváló játékosok szeretnének lenni és sok ilyen mérkőzésre van szükségük ehhez, ahol úgy érzik, hogy mindent kiadtak magukból, ahol folyamatosan nyomás alatt játszanak és pillanatok alatt dönteniük kell. Ahol nem elég a lábmunka, de az eszüknek is a helyén kell lennie. Szerencsére, amióta közös célért dolgozunk a fiúkkal, eléggé megismertük egymást. Így kis útravalóm után már biztos voltam abban, hogy nem fogják kiengedni a kezükből a lehetőséget és maximális koncentráció mellett meg lesz a győzelem.
A mérkőzés elképzeléseink szerint alakult. Rúgtunk kettő gólt és engedtük csordogálni a meccset a saját medrében. A mérkőzés egészét tekintve mi tudtunk ellenfelünk fölé kerekedni, győzelmünk jogosságához nem férhet kétség. Azt is büszkén kijelenthetjük, hogy három mérkőzésünk végződött úgy, hogy a rendes játékidőben gólt nem kaptunk. Természetesen ehhez több összetevő kellett: egy jó kapus, előtte egy megbízható védelem és az, hogy a támadó szekciónk a góllövésen kívül a védekezésben, a labda halászatban is hatékony tudott lenni.
A tornagyőzelem ezzel biztossá vált. Az eredményhirdetésnél pedig kiderült, hogy a kupán és az érmeken kívül a különdíjakból is jutott jócskán. Ezzel a rendezők is elismerték a csapat munkáját és azon belül az egyéni teljesítményeket.
Összességében kiváló kis torna volt és remek lezárása ennek az évnek. A minket elkísérő szülők és az ottani nézők is szuper összecsapásokon izgulhattak aznap. Ám a pihenő nagyon ráfér a legényekre, mert a sikerek mellett ne feledkezzünk meg arról, hogy az már a múlté és előre tekintünk, hisz a következő tornagyőzelemért még lesz feladat bőven.
Amikor végiggondoltam ismét a történéseket, meg is fogalmazódott bennem, hogy ez a nap a következő mottót kaphatná:
Ha helyén van a szívünk, nem léteznek határok…
A csapat tagjai:
Makádi Martin, Krupa Zsolt, Szabados Levente, Sallai Dániel, Kárpáti Ákos, Szegedi Levente
Gólkirály: Sallai Dániel,
Legjobb mezőnyjátékos: Krupa Zsolt
Edzők: Koós Károly, Pelikán István
2017.01.15.
Év kezdet kupa győzelemmel!
2017.01.10.
Harmadszor tartott edzést Szalma József klubunknak…
2016.12.27.
November hónapban a legjobban teljesített játékos!…
2016.12.20.
Minden jó ha a vége jó!
2016.12.18.
Szépen csillogó aranyérem a téli szünet előtt!
2016.12.11.
Mérhető a fejlődés!
2016.11.29.
Remek ellenfelek ellen méretettünk meg!
2016.11.22.
Egy jó hangulatú edzésen a családi focié volt a főszerep!
2016.11.20.
Október hónapban a legjobban teljesítettek! Csak így…
2016.11.13.
Fagyos pillanatok!
2016.11.10.
Szeptember hónapban a legjobban teljesítettek! Csak…
2016.11.10.
Táboroztak az U11 és U13-as Megyei válogatottak tagjai.
2016.10.26.
Nagy utazás, nagy játék!
2016.10.23.
Történelmi pillanat Vácot!
2016.10.20.
Nagyot léptünk előre!
2016.10.02.
Akkor fociztunk amikor jól esett!
2016.09.25.
Nagyon szép teljesítmény volt srácok!
2016.09.19.
Sikeresen rajtolt a 2008-s csapat!
2016.09.18.
Akkor fociztunk amikor jól esett!
2016.09.14.
Csípős volt a bajai halászlé!