U-9-8 Kölyökliga 1. forduló!

Szombaton reggel 7 órakor indultunk útnak Gyöngyösre a 2007 és 2008-ak korosztállyal. Vártuk már nagyon  az első Kölyökliga fordulót. Mindkét csapatunk titkos célja a legjobbak között végezni a felső házban. Megmutatva ezzel azt, hogy mit  is tanulnak hétről hétre az edzéseken. Korai indulás ellenére a gyerekek nem voltak fáradtak várták már, hogy pályára léphessenek. Megérkeztünkkor, megelehetősen szeles hűvös idő volt.

 

Első mérkőzést a 2007-es korosztály játszotta a Kelen SC ellen. Sajnos a betegségek és a sérülések miatt többen otthon maradtak. Ezúton is kívánunk gyors gyógyulást vagy felépülést Nekik. Várjuk Őket a pályára!  A mérkőzés lüktető játékot hozott, mindkét kapu előtt voltak helyzetek amiből mindkét csapat gólokat tudott szerezni. A félidőben 2:2-es döntetlenre ált a mérkőzés. A szünetben rendezni tudtuk sorainkat, az első félidőben elkövetett hibákat javítottuk. Nem adtunk akkora teret ellenfelünknek és támadásainkat is eredményesebben fejeztük be. Gyorsan két gólt szerezve elléptünk a Keleni srácoktól. Az utolsó percben még szemfüles gólt szereztünk és ezzel magabiztos győzelmet arattunk. Ahogy megtaláltuk az egyensúlyt a támadás és a védekezés között sikeresebbek lettünk és magunk javára fordítottuk a mérkőzést.

Ezután a 2008-as csapat játszott. Számukra is végre szabad levegőn, igazi füvön pattoghatott a labda. Eddig teremben készültek, de hamarosan kint a szabadban fognak edzeni . Az első mérkőzésen kifejezetten ügyes csapattal találkozott kis együttesünk, de lendületes  támadásokat vezetve sikerült két vállra fektetniük a Kelen csapatát. 5:3 ide.

A második körben a hazai csapat ellen játszott a 2007. Ellenfelünkről rossz emlékeink vannak. Egerben a döntőben büntetőkkel leszorítottak minket a dobogó legfelső fogáról. Így volt miért visszavágni. Ezt láthattuk is a pályán a gyerekektől nagy iramban kezdtünk és már az első félidőben három gólt szerezve egy ellenében vonulhattunk a pihenőre. A második játékrészben is voltak helyzeteink azonban pontatlan befejezések és támadásépítések miatt meghiúsult a nagyobb arányú győzelem. 3:1 maradt a vége.

2008. A hazaiak ellen mutatthattuk meg mit tudunk és magabiztosan játszva, szusszanásnyi időt sem hagyva az ellenfélnek gyűjtöttük be a három pontot. Nagyarányú győzelemmel jöhettek le a pályáról 9:0.

2007. A harmadik körben a Kiskunhalasi srácok ellen játszhattunk. Szerettük volna 100%-osan befejezni a fordulót, ellenfelünknek egy győzelme volt addig. Gyorsan el akartuk dönteni a mérkőzést ez sikerült is, sok helyzetet dolgoztunk ki. 3:1-es eredménynél volt a félidőt jelző sípszó. A befejezéseken javítani akartunk és még több gólt szerezni. Azonban ezt az ellenfél máshogy gondolta. Kontratámadásból gyorsan gólt szerezet és szípített 3:2-re. Szoros volt az eredmény azonban játékban nem tudtunk ellenfelünk fölé kerekedni. Nagy hibát követtünk el azzal, hogy keveset mozogtunk csapat szinten, nem segítettük hátulról sem a támadásokat ezért nem lehetett folytonos a játékunk. Kicsit felrázva a támadóinkat sikerült nagyobb iramot diktálnunk, aminek azonnal meg lett az eredménye. Három gólt szereztünk az utolsó öt percben és így 6:2-es győzelemmel 9 ponttal zártuk a napot. Remek rajtot vettünk csak így tovább!

A 2008-as csapatnak  a nap utolsó meccsén a régi ellenfél Szilády következett, aki addig szintén veretlen volt. A Kiskunhalas a szokásos masszív, lelkes játékot tanúsította, melynek sokáig nem találtuk az ellenszerét, három alkalommal azonban így is sikerült túljárni kiválóan védő kapusuk eszén. Jó mérkőzés volt, megdolgoztak a gyerekek a győzelemért. Összességében jókedvű napot zártunk, minden Hirös ÉP játékos dícséretet érdemel.

 

 

2007 csapat tagjai: Lehotai Ákos, Szűcs Szilárd, Cumbil Mihály, Dömötör Zsolt, Diószegi Kristóf, Fleig Áron, Gyenes Róbert

Edzők: Pelikán István, Koós Károly

 

2008 csapat tagjai: Mettler Ádám, Hajnal Viktor, Fegyvári Kristóf, Szabó Roland, Nagy Ákos, Tóth Viktor, Szebellédi Bátor, Gajdos Márk, Keresztes Zoltán, Kobela Patrik

 Edzők: Kurucsai Milán, Gyenes Tamás

 

Gratulálunk minkét csapatnak a maximális pontszám begyűjtéséhez. Így tovább gyerekek.

 

 

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

U8 - Családi foci


Egy jó hangulatú edzésen a családi focié volt a főszerep!