U-8 - VIII. AGRIAPIPE KUPA!

Az elmúlt hétvégén a 2008-as korosztály is Egerben szerepelt. Először kísértem a fiúkat tornára, nagy kíváncsisággal vágtam neki a két napos megmérettetésnek. A hosszú út során a gyerekeken egyfajta egészséges izgatottságot éreztem, ami engem személy szerint bizakodásra ösztönzött. Megérkezésünk után vidáman foglaltuk tehát el szálláshelyünket.
Csoportellenfeleink a Gyöngyös, a hazai ESSE és a szintén egri Apród FC voltak. Első mérkőzésünkön lassan lendültek játékba a fiúk. Két ügyes találatunkra a gyöngyösiek csak egyetlen bombagóllal válaszoltak, így győzelemmel kezdtük a napot. A második összecsapást az Apród FC ifjai ellen vívtuk és lendületes, ötletes játékkal nagy arányú győzelmet arattunk. Az utolsó csoportmeccsen hiába tüzeltek a fiúk rendületlenül, a hazaiak tehetséges legényei ellen gól nélküli döntetlent értünk el. A csoport első helyén végeztünk, bizakodva várhattuk tehát a másnapi küzdelmeket.
A délelőtti első meccsen a Csepel FC korosztályos csapatával kezdtünk és a srácok újra a góllövő cipőjükben léptek a pályára, vidáman és nagy kedvvel újra hat góllal terhelték meg az ellenfél hálóját. A torna elődöntőjében a csoportból már ismert ESSE volt az ellenfél. A gyerekek látványos játékot bemutatva győzték le ezúttal az ügyes játékosok alkotta egri csapatot. Ezzel a győzelemmel a csapat döntőt játszhatott.
Az első helyért a szintén hazai Plútó gyerkőcei ellen mérkőztünk. Előzetes várakozásaim ellenére szép számú nézősereg előtt szerepelhettünk. A gyerekek hallatlanul izgalmas meccset játszottak, a hangulat engem is magával ragadott. Nekünk sikerült megszereznünk a vezetést, amit azonban az egri srácok megfordítottak. Kis megilletődöttség után két gyors gólnak köszönhetően újra a Hirös mellett volt az előny, amit az ellenfél a találkozó vége előtt néhány másodperccel kiegyenlített. A büntetőpárbaj során a plútósok céloztak jobban, így a csapat az ezüstérmet szerezte meg. Kellett vigasztalni a fiúkat, csodás érzéseket élhettünk át együtt. A következő edzésen viszont már nyoma sem volt a csalódottságnak és nagy lelkesedéssel vágtunk bele a munkába.
 
Hajrá Hirös ÉP!:)
 
Csapat tagjai: Hajnal Viktor, Mettler Ádám, Kiss László, Gajdos Márk, Nagy Ákos, Szabó Roland, Tóth Viktor, Keresztes Zoltán, Fegyvári Kristóf
 
Legjobb mezőnyjátékos: Gajdos Márk
 
Edzők: Kurucsai Milán, Gyenes Tamás, Üres Farkas Barnabás

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

U8 - Családi foci


Egy jó hangulatú edzésen a családi focié volt a főszerep!