
U9 - PASE kupa Dunaújváros
2017.01.15.
Év kezdet kupa győzelemmel!
2015.05.26. •
Május 23-án Abonyban játszott a 20008-as korosztály egyik része is. Úgy gondoltuk, kettő csapatra osztjuk őket, hogy mindenki kellő játéklehetőséghez juthasson. Az egyik csapatot Abonyba, míg a másikat az egri tornára neveztük.
Az időjárás mindegyik csapat dolgát megnehezítette aznap és esőben játszották az első három mecset. A fiúk teljesítménye meglehetősen hullámzó volt. Egy jó játékkal megnyert meccs után, ahol magabiztosabban játszottak ellenfelüknél, következett egy jelentős visszaesés. És ez így váltakozott egészen az utolsó csoportmérkőzésig, amikor is az eső elállt és kisütőt a nap. Úgy látszik ez kellett a srácoknak, mert az addig veretlen csoportelső ellenfelet remek, magabiztos játékkal sikerült legyőzni. Erre a mérkőzésre állt össze a csapat, kezdtek magukra találni a gyerekek. Mind egyénileg, mind együttesen jól szerepeltek és időnként kiváló megoldásokat mutattak be. De ez ekkor már túl késő volt. A versenykiírás alapján számukra véget ért az aznapi versenyzés.
Összesítésben az ötödik helyezést tudhatjuk magukénak.
A csapat szinte minden játékosának voltak felvillanásai a meccsek során, de a kiegyensúlyozott, jó teljesítmény még várat magára. A csapatból kimagaslott Tóth Viktor, aki nem csak a gólok többségét jegyezhette ezen a napon, hanem szükség esetén a védekezésben is kisegítette a többieket.
Elkeseredésre azonban nincs okunk. Az út jó és a kitartó munka meg fogja hozni a gyümölcsét.
Ha nagy szívvel küzdünk és nem adjuk fel, akkor minden lehetséges srácok!
A tornán a következő játékosok szerepeltek:
Korpácsi Máté, Fegyvári Kristóf, Keresztes Zoltán, Mettler Ádám, Tóth Vikor
Edző: Keresztes Zoltán
2017.01.15.
Év kezdet kupa győzelemmel!
2017.01.10.
Harmadszor tartott edzést Szalma József klubunknak…
2016.12.27.
November hónapban a legjobban teljesített játékos!…
2016.12.20.
Minden jó ha a vége jó!
2016.12.18.
Szépen csillogó aranyérem a téli szünet előtt!
2016.12.11.
Mérhető a fejlődés!
2016.11.29.
Remek ellenfelek ellen méretettünk meg!
2016.11.22.
Egy jó hangulatú edzésen a családi focié volt a főszerep!
2016.11.20.
Október hónapban a legjobban teljesítettek! Csak így…
2016.11.13.
Fagyos pillanatok!
2016.11.10.
Szeptember hónapban a legjobban teljesítettek! Csak…
2016.11.10.
Táboroztak az U11 és U13-as Megyei válogatottak tagjai.
2016.10.26.
Nagy utazás, nagy játék!
2016.10.23.
Történelmi pillanat Vácot!
2016.10.20.
Nagyot léptünk előre!
2016.10.02.
Akkor fociztunk amikor jól esett!
2016.09.25.
Nagyon szép teljesítmény volt srácok!
2016.09.19.
Sikeresen rajtolt a 2008-s csapat!
2016.09.18.
Akkor fociztunk amikor jól esett!
2016.09.14.
Csípős volt a bajai halászlé!