Futsal U11-13 Bajnokság- Történelmi pillanat!

 

Egyesületünk fennállása óta várt arra a lehetőségre, hogy utánpótlás futsal bajnokságban is megmérettessük magunkat. Kertész Zoltán elnök nagy álma vált azzal valóra, hogy az MLSZ bajnokságot indított gyermek futsal szakágban.

Gyors szervezést követően, az esélyt megragadva U-11 és U-13-s korosztályokban beneveztük az országos bajnokságba csapatainkat. Remélhetőleg hosszú évekig megalapozva a kecskeméti futsal jövőjét.

Terveink között szerepel a korosztályok felépítése és versenyeztetése egészen a felnőtt csapatig.

Ehhez keresünk futsalozni vágyó srácokat!

A bajnokságból kettő forduló már le is zajlott. A versenyrendszer úgy van kialakítva, hogy egy hétvégén négy csapat játszik egymás ellen. Mindenki rendez fordulókat, így nyolc forduló után lesz meg a végső sorrend.

Az U-13-s csapatunk az első viadalon Kiskunmajsán második helyezett lett. A második fordulóban hazai pályán harmadik helyezést értek el.

A srácok ügyesek, sokra hivatottak, de edzés nélkül kellett felvenniük a küzdelmet. Természetesen rövidesen beindítjuk számukra is a futsal edzéseket.  A korosztály kettő edző irányítása mellett fog készülni. Kertész Balázs, Vellai Áron páros vállalta felkészítésüket.

Az U-11-s korosztály szerencsésebb helyzetben volt az indulásnál. Egyesületünkben focizó srácokból gyorsan kialakult egy jó csapat.

Ez az eredményeiken is lemérhető. Mind a kettő fordulóban összesített első helyezést érték el. Előbb Kiskunfélegyházán, majd Kecskeméten sem találtak legyőzőre. A korosztály edzője Kemenes Gyuri, aki egyedüliként rendelkezik futsal edzői végzettséggel Kecskeméten. Ezért, joggal várjuk a fiúktól a további sikereket.


Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

U8 - Családi foci


Egy jó hangulatú edzésen a családi focié volt a főszerep!