A Ghothia kupa apropóján

Koós Károly

Az elmúlt napokban ért véget a Svédországban megrendezett foci világjáték. Az esemény apropóján jutott az eszembe néhány gondolat.

Számomra örömteli, hogy végre más magyar csapat is kedvet kapott ehhez a kalandhoz. A kedvhez a kivitelezés is párosult. Így ebben az évben egyedülállóan sok korosztály képviseltette magát Kecskemétről.

Az elmúlt években ez nem volt jellemző és talán nem is tévedek nagyot, ha kijelentem 2008-ban az Sc. Hirös-Ép járt utoljára arra.

Az előkészületek után elindultak a csapatok, 4 korosztály ment Göteborgba.

Itt már azonnal eszembe is jutott egy gondolat: én először vehettem részt a tornán az U11-s csapatommal. A legfontosabb feladatomnak azt éreztem, hogy a csapat felkészítésen túl tájékozódjak a körülményekről, étkezésről, szállásról és egyáltalán az ottani szabályokról.

Amit furcsállok, hogy egyetlen egy edző kolléga nem érdeklődött nálunk a tapasztalatainkról. Nem volt kíváncsi a véleményünkre, arra hogy milyen buktatót is rejthet a 10 napos kintlét és a kupa menete, maga milyen is az ilyen jellegű felelősség.

Nem akarok pálcát törni senki felett, de arra volt energia, hogy a médiában megfelelő helyett foglaljanak el a részsikerek. Azt elfogadom, hogy négy év alatt is rengetegett fejlődött a technika és szinte online-ban követhettük az eseményeket, de számunkra akik már többször végig járták ezt az utat (Sc. Hirös-Ép korosztályos csapatai, edzői) megmosolyogtató volt az eredmények tálalása. Mint mindenhol itt is voltak üdítő kivételek, mint a Csima Gyula által vitt U-13-as csapat. Csendben tették a dolgukat és jutottak el a legjobb 16 közé. Sehol egy kép róluk, de újság cikket sem találtam a csoport győzelem után.

Talán tovább is menetelhettek volna, ha ...

Szeretném a végén kijelenteni, hogy nem a rosszindulat beszél belőlem. Hiszen mi tudjuk, hogy mekkora élmény jelent ott lenni és eljutni a végső csatákig. Semmiképpen nem savanyú a szőlő, hisz egy a cél egy az út....

De talán itt jól jött volna néhány  jó tanács a továbbjutás érdekében. Természetesen nem a taktikába szerettünk volna beleszólni. Viszont ha a szabály adta lehetőségeket nem használod ki jól, elbukod a végét. S mint tudjuk nekünk magyaroknak az a legfontosabb. Az élmény nekünk úgy teljes, ha van eredmény. A  9. hely csak a szép kategóriába sorolható.

A mondandóm végén csak annyit, hogy volt egy csapat aki 2008-ban döntőt játszhatott az Ullevi stadionba.

Ők az Sc.Hirös-Ép 97-es korosztály U-11 csapataként érték el a sikert, szépen csendben. Ezért úgy gondolom itt az ideje, hogy a saját oldalunkon megemlítsem őket.

A csapat tagjai: Verebélyi Bence, Váczi Milán kapusok. Mezőnyjátékosok: Molnár Edvárd, Maczelka Gábor, Máté Zsolt, Marozsi Gábor, Valastyán Milán, Tánczos Szabó Bence, Vida Máté, Tasnádi Dávid, Tölgyesi Kornél, Kadosa Zsolt, Kósa Tamás

Edző: Koós Károly, Pelikán István

 

 

 

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

U8 - Családi foci


Egy jó hangulatú edzésen a családi focié volt a főszerep!