
Továbbra is veretlen az U19-es…
2023.09.24.
3. idegenbeli mérkőzését játszotta ifi csapatunk…
2020.07.29. • •
Labdarúgó családba született a vajdasági Zentán. Nem volt kérdéses, hogy meghatározó szerepet fog betölteni a futball az életében. Iskolás éveit már Kiskunmajsán töltötte, amely egyben labdarúgó pályafutása első állomása is volt. Utánpótlás évei alatt megfordult Kecskeméten (KTE) és hazai elit klubokban (FTC, MTK) is. Felnőtt labdarúgóként játszott több magyar és szerb együttesben, jelenleg az SC HÍRÖS-ÉP Egyesület játékosedzője. A sport mellett nem hanyagolta el tanulmányit sem, a Szegedi Tudományegyetemen szerzett diplomát, mint testnevelő-edző és történelem szakos tanár. Jelenleg a kecskeméti Móra Ferenc Általános Iskola tanára.
Edzői stábunkhoz 2017-ben csatlakozott, 2020-tól egyesületünk szakmai vezetője, játékfelfogása a dinamikus támadófutball és a kreativitás kibontakoztatásán alapszik.
2023.09.24.
3. idegenbeli mérkőzését játszotta ifi csapatunk…
2023.07.30.
Kitl Zoltán 3 évig irányította…
2023.07.30.
A bajnok csapat kerete:
Mécs…
2023.05.16.
A múlt héten elszenvedett fájó vereség után lépéshátrányba…
2023.04.18.
A megye II. észak 21. fordulójában, ahhoz a Lakitelekhez…
2023.04.11.
Csapatunk egy nagyon nehéz…
2023.04.06.
Történelmet írt felnőtt csapatunk, hiszen még soha…
2023.04.04.
Április 1-én fontos rangadóra utazott csapatunk…
2023.03.15.
Második tavaszi mérkőzésén is nyerni tudott csapatunk,…
2023.01.31.
Második felkészülési mérkőzését is lejátszotta felnőtt…
2023.01.24.
A sikeres első félév után szerettünk volna időben…
2022.11.29.
Az őszi szezon lezárásaként, megünneplésért az Ápoló…
2022.11.08.
Győzelemmel hangolt csapatunk a Solt elleni rangadóra.…
2022.11.03.
A múlt heti döntetlen után ismét nyerni tudott Megye…
2022.10.27.
Az első helyről vártuk a Nyárlőrinci rangadót, ami…
2022.10.17.
2022.10.17.
Félidőben már 4-0-ra vezettünk. Ezt követően kétszer…
2022.10.10.
Megyei II. Észak 7. forduló
2022.10.09…
2022.10.03.
Csapatunk szombati győzelmével a legtöbb rúgott…
2022.09.22.
A solti döntetlen óta rendezte sorait a megye II-es…
2021.11.24.
2021.11.24.
2021.11.24.
2020.11.18.
2020.11.17.
2020.07.29.
2020.07.29.
2020.07.29.