Maczelka Gábor

maczelka SC Hírös-Ép

Telefon

+36300803412

Edző

,,Nem érdekel ki jobb nálam. Az érdekel, hogy jobb vagyok, mint tavaly ilyenkor."

Kecskemét, 1997.07.22.

Gyermekkorában kezdett a labdarúgás iránt érdeklődni. Kecskeméten az UFC csapatában játszott legelőször, mint egyesületi focista. Ezt követően került az SC HÍRÖS-ÉP Egyesülethez. Gyermekkori pályafutása meghatározó élményeit ebben a két egyesületben szereztem, ahol számos focikupán, elismert tornákon vehetett részt. Ezután egy két éves Vasas Akadémiai periódus következett, majd visszakerült Kecskemétre, ahol a KTE színeiben nevelkedett egészen felnőtt koráig. Lehetősége volt a felnőtt csapattal a megyei első osztályt megnyerni és újra a nemzeti bajnokságba kerülni. Ezt követően játszott NB3-ba, megyei 1. és 2. osztályban, futsal NB2-ben és futsal NB1-ben. Jelenleg a Kecskeméti LC megyei 1. osztályú csapat játékosa.

Maczelka Gábor: Szeretem a munkámat lelkiismeretesen, igényesen elvégezni. Igyekszem mindig a legtöbbet kihozni Önmagamból és a gyerekekből. Célom edzőként, hogy a labdarúgás szeretetével át tudjam adni ezt a fajta gondolkodást és életmódot a sportbarátoknak, illetve sikeres labdarúgókat, embereket nevelni.

Edzői képesítés

  • MLSZ amatőr "C" labdarúgóedző
  • MLSZ Grassroots "C" labdarúgóedző

Játékos Pályafutás

  • Vasas Akadémia, KTE (UP.)
  • KTE (NB3, megyei I.osztály)
  • KLC (megyei I.osztály)
  • SC HÍRÖS-ÉP (megyei II.osztály)

 

Megosztás!

Kapcsolódó friss hírek

Kapcsolódó oldalak

Kovács Péter


Kovács Péter fiatal kora ellenére elhivatott a labdarúgás…

Gréczi Gábor


Edző

Edzői képesítés

MLSZ Grassroots…

Kitl Zoltán


Szakmai vezető, Edző

Edzői képesítés

Labdarúgó…