Utánpótlás foci

Öt korosztály képviselte az SC Hírös-Ép színeit Eperjesen

2006,2007,2008,2009,2010,kitl,koos,marozsi,pelikan

A korosztályos edzők értékelik csapataik múlt heti szlovákiai teljesítményét

Koós Károly az U12-es korosztály trénerének beszámolója:
„Ismét eltelt egy év és újra várt bennünket Eperjes! A 2006-os korcsoport már ötödik alkalommal vett rész ezen a nemzetközi tornán. Idén három csoportba osztották a nevezett csapatokat, ahonnan a három csoportelső és a legjobb csoport második jutott tovább.
A pénteki játéknapon három meccsünk volt. Jól indítottunk, a srácok mindent beleadva mutatták meg tudásuk legjavát. Ám a harmadik meccsünkön mindez kevésnek bizonyult. A jó játék most nem volt elegendő a győzelem bezsebeléséhez, és a kellemetlenül játszó ellenfelünk egy gólja megpecsételte sorsunkat.
A második játéknapunk késő délután folytatódott, ahol az első meccsünkön való győzelmünk a továbbjutást jelenthette volna számunkra. Tompán indítottunk, mely kitartott a 25 perc alatt végig, így csalódottan jöttek le a srácok a pályáról. De küzdeni akarásból mindenképpen jelesre vizsgáztak és jár a dicséret nekik! Be kell lássuk, érezhető a nyáron eligazolt fiúk hiánya a csapatunkból.
A folytatásban lehullt a teljesítés terhe a fiúk válláról és a hátralévő meccseiket rendre megnyerték.
A tornát végül a kilencedik helyen zártuk. Igaz érem így nem csilloghatott a srácok nyakában, de az eredményhirdetésnél büszkén húzhatták ki magukat, mert az U12 gólkirályát csapatunkból, Szabó Bence személyében szólították ki.”

A csapat tagjai: Makádi Martin, Szabó Bence, Szegedi Levente, Hajnal Norbert, Kárpáti Ákos, Szegedi Levente, Mák Péter, Selmeci Márk, Sebestyén Barnabás


Pelikán István az U11-esek trénerének összefoglalója:
„Idén is nagy várakozás előzte meg a szlovákiai tornát. A gyerekek és a szülők is nagyon várták már az utazást. A 2007-es korosztályban huszonegy csapat nevezett és ebből a fele magyar volt. A gyerekeknek szerencsére volt lehetősége újra megtapasztalni milyen szlovák, ukrán vagy éppen szerb csapat ellen játszani. Sokkal egyszerűbben, kevésbé játékosan, és sokkal keményebben játszanak. Ezzel szemben itthon a játékosság nagyobb hangsúlyt kap. Ez a mostani tornán is beigazolódott. Csapatunk a tornán a legtámadóbb szellemű focit játszotta, a legtöbb gólt rúgtuk a tornán. Emellett nagyon jól védekeztünk, a döntőig csak két gólt kaptunk. Érezhető volt már az első mérkőzésen, hogy nagyon egységes a csapat, küzdöttek egymásért és nagy elszántsággal játszottak. Csoportelsőként jutottunk be a legjobb négy csapat közé, ahova három magyar csapat is bekerült és legjobb csoport másodikként az az ukrán csapat, akivel már a csoportban is játszhattunk. Az elődöntőben az Ikarus BSE ellen játszottunk, egy nagyon izgalmas és látványos mérkőzésen, mindkét oldalon nagyon sok helyzettel sikerült győznünk. A döntőben a Szilády RFC csapata várt ránk. Ez a mérkőzés már inkább az egyenlő erők küzdeleméről szólt. Most a kiskunhalasi srácok örülhettek a lefújáskor. A befejezéseknél jobban koncentráltak és több gólt szereztek, mint mi. Ezzel az eredménnyel a 2007-es csapat az elmúlt években ezen a tornán a dobogó mindhárom fokára felállhatott már.
A gyerekekre nagyon büszke vagyok, mert minden mérkőzésen nagyon egységesek voltak. Támadólag léptek fel és nagyon kreatívak voltak a támadóharmadban. Igazi csapatként küzdöttek egymásért. Mindenki nagyszerű teljesítményt nyújtott. Így fogjuk folytatni! A torna legjobb kapusának járó különdíjat csapatunkból Lehotai Ákos kapta. Gratulálunk a gyerekeknek!”

Csoportmérkőzések:
SC Hírös-Ép - FK Košice Barca (SK): 4-0
SC Hírös-Ép - XVII. KER. RTK Budapest (HU): 5-0
SC Hírös-Ép - DJUFS Zinedine Uzhgorod (UA): 0-0
SC Hírös-Ép - FK Dušanovac Belgrade (SRB): 7-0
SC Hírös-Ép - SVSE Sajóbábony (HU): 4-1
SC Hírös-Ép - FK Safi Prešov (SK) : 2-1
Elődöntő:
SC Hírös-Ép - Ikarus Budapest SE (HU): 2-0
Döntő:
SC Hírös-Ép - Szilády RFC Kiskunhalas (HU): 1-3
A csapat tagja: Keind Kristóf, Gszelmann Tamás, Fleig Áron, Czumbil Mihály, Lehotai Ákos, Gyenes Róbert, Kovács Martin, Diószegi Kristóf, Zoboki Krisztián, Szabó Benedek


Kitl Zoltán értékelése az U10-es csapat szerepléséről:
„A múlt hétvégén egy nemzetközi utánpótlás tornán vettünk részt Eperjesen. 12 csapatból az előkelő 2. helyezést értük el. A csoportkört veretlenül nyerve jutottunk tovább, az ukrán Uzsgorodot megelőzve, jobb gólarányunknak köszönhetően. Az elődöntőben az Eger gárdáját múltuk felül 3-2-re, egy, a végletekig kiélezett csatában. Sajnos a döntőben 2-1-es vereséget szenvedtünk a szerb Dusanovac Belgrád korosztályos csapata ellen. A hosszúra nyújtott torna végére elfáradtunk, de nem vallottunk szégyent, el kell ismernünk, hogy az ellenfelünk felülmúlt bennünket az utolsó mérkőzésünkön, de azon dolgozunk, hogy ezen változtassunk. Két hét alatt két döntőt játszottunk a csapattal, amire maximálisan büszke vagyok. Mindenki megtette a tőle telhetőt, egyelőre ez egy ezüstre volt elég, de bízom a sikeres folytatásban. Azért jutottunk el idáig, mert mindenki hozzá tudta tenni azt a pluszt, amit tud, így nem vagyok elégedetlen. Külön öröm számomra, hogy a torna legjobb játékosát mi adtuk Tóth Félix személyében, illetve a torna All star csapatába Hajnal Viktor is bekerült az egyik legjobb kapusként. Rengeteg élménnyel gazdagodtak a fiúk és jól is érezték magukat, ami a legfontosabb, nyugodtan kijelenthetem, hogy a kitűzött céljainkat elértük, sőt még túl is szárnyaltuk. Gratulálok a csapatnak, személy szerint: Hajnal Viktornak, Tóth Viktornak, Szabó Rolandnak, Keresztes Zoltánnak, Nagy Ákosnak, Kobela Patriknak, Lauter Balázsnak, Tóth Félixnek, Nagy Zéténynek és Locskai Luiginak. Csak így tovább!”

 

A 2009-esek edzőjének, Koós Károly összegzése:
„Ebben az évben öt korosztállyal vettünk részt e rangos tornán. Egyesületünk kettő busszal, több mint 100 embert utaztatott. Nem volt könnyű ezt úgy megszervezni, hogy senki se szenvedjen csorbát. Reméljük sikerült.
Természetesen mindenhol előfordulnak ilyenkor apróbb feszültségek, de intelligens emberek révén ezeket áthidalták a szülők, edzők, kísérők. Hisz a gyermekek miatt voltunk ott! A mérkőzéseik idejére megfeledkezhettünk mindennapi gondjainkról, együtt nézhettük és szurkolhattuk végig meccseiket, összetartásunkkal jó példát mutatva nekik.
A 2009-es korosztály bizonyította, hogy náluk egységben az erő. A legkisebb létszámú csapat a miénk volt, összesen nyolc játékossal, akik közül a kapusunk betegség miatt egy napot nem is védhetett. Mégsem volt előttük akadály és elszántan, megállíthatatlanul meneteltek a három nap alatt. Úgy, hogy mindenki beállt a sorba és maximális teljesítményt nyújtott, megmutatva bátorságát és egyéniségét.
Korosztályukra jellemző módon időnként elvitte őket a hév és átvették ellenfelük csapkodó stílusát, de ezekből a szituációkból rendre győztesen kerültek ki. Ez alól egy meccs volt kivétel.
Sajnos az a vereség megpecsételte a sorsunkat. Nem szoktam a játékvezetéssel foglalkozni és a torna lebonyolításával sem, de finoman fogalmazva sem az egyik, sem a másik nem nekünk kedvezett. Egy 8 éves gyermeknek nehéz megmagyarázni, hogy miért nem jutott be a legjobb négy csapat közzé, ha azt a pályán egyszer kivívta és ők lettek a legjobb másodikak.
Így aztán nehezen, de tudomásul vettük a megváltoztathatatlant és a Belgrád ellen a becsületünkért játszottunk. A lelkileg meggyötört csapat ereje csak a tisztes helytálláshoz volt elég. A hatodik helyezés remek eredmény, komoly csapatok képviselték e korosztályt. Mégis keserű pirulával a szánkban hagytuk magunk mögött Eperjest, mert a srácok a legjobbak akartak lenni és erre meg is volt minden esélyük ………!!!!”
A csapat:
Erdős Rómeó, Kis Csaba, Csorba Olivér, Makai Bendegúz, Kaldenecker Ármin, Kristófik Dániel, Gömöri Ádám, Nagy Balázs


Marozsi Gábor az 2010-esek edzőjének értékelése:
„Az előző hétvégén egy nemzetközi tornán vettünk részt Eperjesen, amelyen erős csapatok ellen tudtuk megmérettetni magunkat. Az első nap nehezen indult számunkra, hiszen egyből a Belgrád csapatával kezdtünk, akik ellen kétszer is vezettünk, mégis kikaptunk 3-2-re. Itt sajnos figyelmetlenség miatt kaptuk góljaink nagy részét. Következett egy jelentősen könnyebb meccs az egyik helyi csapat ellen, akiket egy élvezetes játékkal tudtunk 8-0-ra legyőzni és egyben egy kis pozitívumot is adott számunkra az első napra, mivel a 3. mérkőzésen, a végül a tornát simán megnyerő Lokomotív Kijev csapata vert minket 8-0-ra. Itt sajnos már az elején éreztették velünk, hogy ők bátrabban mertek focizni és emellett a napi fáradtság is látszódott rajtunk. A második nap úgy történt, ahogy mi azt elterveztük. A részünkről sorsdöntő meccsel indult a nap, hiszen az Eger elleni meccsen múlt, hogy ki lesz a csoport harmadik és negyedik, mellesleg a múltkori egri tornán Ők ejtettek ki minket az elődöntőben. Egy végletekig kiélezett, küzdős mérkőzésen nyertünk 2-1-re. Ezután jött a Tatran Presov csapata. Felszabadultan, rengeteg helyzetet kidolgozva nyertünk 8-0-ra, majd meglepően simán fejeztük be a napot 6-0-ás győzelemmel a Kőbánya ellen, akik nem képviseltek rossz játékerőt. Jött a harmadik és egyben mindent eldöntő nap, melyen a Belgrádnak szerettünk volna visszavágni az elődöntőben, de sajnos kevés volt a negyed órás 1-0-ás vezetésünk, hiszen 4-2-re tudták megnyerni a találkozót. Sajnos nem tudtuk közel se azt a játékot mutatni, amit tudunk, de küzdésből jelesre vizsgáztunk, hiszen még az utolsó percben is szereztünk gólt, nem feladva a játékot. A bronzéremért folyt harcban újra az Egerrel játszottunk, ahol gyorsan 2 gólos vezetéshez jutottunk, de ezt gyorsan le is dolgozta az ellenfél, majd újra vezettünk, de a végeredmény 3-3 lett és jöttek a büntetők, amiket magabiztosan tudtuk végrehajtani és a kapusunk is hárított kettőt. Úgy éreztük, hogy az egész torna alatt ezen a meccsen játszottunk a legjobban és megérdemelten szereztük meg a játék képe alapján a harmadik helyet egy nagyon jó Eger ellen. A srácokat csak dicséret illeti, hiszen a teljesítményükre nem lehet panasz. Volt meccs ahol gyengébben teljesítettünk, de javarészt visszakaptuk, amiket kértünk tőlük. Azt is fel tudtuk mérni, hogy más csapatokhoz, országokhoz képest hol járunk és úgy éreztük, hogy nem vallottunk szégyent, a számunkra sorsdöntő pillanatban pedig bizonyítottuk, hogy jó csapat vagyunk és ezt csak fokozni tudjuk ha így folytatjuk a munkát. Gratulálunk a csapatnak, megérdemelt az érem!”

Csapat tagjai: Tóth Bálint, Kincses Károly, Szenczy Zsolt, Tovaj Csanád, Fricz Pál, Sápi Kristóf, Csizmadia Máté, Ronkó Márk, Szeleczky Zalán, Dobai Gergely. Torna legjobb kapusa: Tóth Bálint, aki egyben kapusként bekerült a torna All Stars csapatába.

edzők: Marozsi Gábor, Hájer Sándor

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak