Utánpótlás foci

Kölyökliga sikerek a fővárosban

2009,keresztes,koos,kolyokliga

Koós Károly értékelése:

Őszi záró fordulójához érkezett a Kölyökliga. Ezúttal Budapestre, az Ikarushoz érkeztünk. Szokatlan volt a mérkőzések kezdési ideje, ritkán játszunk villanyfényes meccseket. Ettől függetlenül a srácok elemükben voltak, várták a derbiket és az időjárás is kegyeibe fogadta őket.
Az előzetes eredmény latolgatás azt mutatta, hogy komoly mérkőzéseket fogunk játszani, hiszen az itt megjelent három csapat megosztozott a 6-7-8 helyen egy – egy pont különbséggel. Illetve azt is tudtuk, hogy mit játszott a másik kecskeméti klub e két csapattal.
Nos, esélylatolgatás ide vagy oda, a srácok kettő győzelemmel lezárták a vitát. Igaz, addig komoly 2x40 percet kellett melózni.
Első ellenfelünk a Gloriett csapata volt. Tavasszal már játszottunk velük, akkor hazai pályán kaptunk ki tőlük. Ezúttal másképpen alakult a forgatókönyv.
4:0-ra sikerült ellépni tőlük és egészen sok elem köszönt vissza az elmúlt hetek edzéseiből is. Aztán érthetetlen módon leálltunk. Erre ráérzett az ellenfelünk és 5:5-ig meg sem álltak.
Szerencsére a végszó miénk lett, így 6:5-re diadalmaskodtunk a Gloriett felett.
SC Hírös-ÉP – Gloriett SE 6:5
Közvetlenül a meccs után menetrend szerint jött az Ikarus járat. Ők is győztek a Gloriett ellen, ezért várható volt, hogy nüanszok fognak csak dönteni közöttünk.
Így is volt. Helyzet itt, helyzet ott, gól itt, gól ott. Izgalmas percek, negyedek teltek el úgy, hogy mi tudtunk szerezni egy-egy gólt, míg ellenfelünk rendre elpuskázta a lehetőségeit. Összességében a győzelem és a három pont hozzánk került, de ez a meccs is alakulhatott volna másképpen is.
SC Hírös-ÉP – Ikarus 4:1
Elől kreatívak vagyunk, ezt igazolja a sok helyzet és a 10 rúgott gól a kettő mérkőzés alatt. Viszont a védekezésünk nagyon nem tetszik. Sem egyénileg, sem csapat szinten.
Értem én, addig, amíg egy góllal többet rúgunk, mint az ellenfelünk ne elégedetlenkedjen itt az edző bá. Igaz srácok?
Gratulálok az őszi meneteléshez, kiváló mérkőzéseket játszottunk, sokat fejlődött a társaság. Ha a mérkőzések végén elhullajtott pontjainkra gondolok, most akár a dobogón is telelhetnénk. De a libákat a nap végén számolják. Lesz még öt forduló tavasszal és abban az esetben, ha így folytatjuk, ahogy most befejeztük, akkor……

A csapat tagjai: Erdős Rómeó, Vincze Levente, Kis C saba, Kristófik Dániel, Csorba Olivér, Ónodi Nándor, Kaldenecker Ármin, Csordás Zoltán, Nagy Balázs, Gömöri Ádám, Makai Bendegúz
Edző: Koós Károly, Keresztes Zoltán

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak