Felnőtt futball

Szombaton játszik az SC Hírös-Ép!

kemenes,kovrig,marozsi,megyei,gyenes,docs

Kerekegyházán lesz jelenése Gyeneséknek.

A Megyei II. osztályban szereplő együttes ezúttal nem vasárnap, hanem szombaton lép pályára idegenben, Kerekegyházán. A hazai együttes lendületben van, jelenleg a tabella 2. pozíciójában állnak úgy, hogy az eddigi öt fordulóban csak vendégként szerepeltek. Így is 4 győzelemnél és 16 rúgott gólnál járnak, ami mindenképpen tiszteletre méltó teljesítmény. Hazai bemutatkozásukon éppen a náluk 4 ponttal kevesebbet gyűjtő Kovrigék érkeznek, akik viszont nincsenek túl jó formában, az elmúlt három találkozón szerzett kettő egységnél többet tervezett a szakvezetés. Nagyon fegyelmezett játékra, egységes csapatmunkára lesz szükség ahhoz, hogy pontot, pontokat lehessen rabolni az aktuális fordulóban.
A mérkőzés szeptember 16-án, szombaton 16 órakor kezdődik a Kerekegyházi Sporttelep pályáján.

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

Vereség Hartán


Továbbra sem megy idegenben felnőtt vármegye…