Felnőtt futball

Megvan az első tavaszi győzelem

kemenes,kovrig,megyei

Idegenben szerzett nagyon fontos három pontot az együttes

Szabadszálláson vendégszerepelt az elmúlt hétvégén az SC Hírös-Ép gárdája. A tabella harmadik helyén telelő, és idén még tétmérkőzést nem játszó hazai együttes volt az esélyes, amely eddig a bajnokság során még nem hagyta el vesztesen a saját pályáját. A hírös városi alakulat játékosai közül még mindig vannak maródiak, és eltiltottak, de természetesen így is pont vagy pontok szerzése volt a cél. Az említett okok miatt új felállásban kellett pályára küldeni Kovrig Ákosnak a csapatát, amely inkább a kontrákra épített, melyek közül kettőt – egyet az első játékrész végén, egyet pedig a második elején – kihasznált, és nagy fegyvertényt végrehajtva győzelemmel távozott Szabadszállásról.

Szabadszállási SE - SC Hírös-Ép 0-2 (0-1)
Szabadszállási SE: Csorba – Berényi, Pandur, Hegedűs (Zrinyi 34.), Halász, Progli (Farkas 62.), Bajusz, Máruska, Kapus, Kiss, Pintyi

SC Hírös-Ép: Rácz – Visinka, Kovrig, Dócs, Torbavecz, Stein, Laczkó (Borsos 72.), Lantos (Gyebnár 84.), Marozsi, Horváth (Botos 89.), Molnár
Vezetőedző: Kovrig Ákos

Gsz.: Lantos (37., 47.)

Sárga lap: Berényi (89.) illetve Dócs (77.), Gyebnár (85.), Rácz (87.)

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

Vereség Hartán


Továbbra sem megy idegenben felnőtt vármegye…