Felnőtt futball

Kötelező győzelem előtt a Hírös-Ép

kovrig,kemenes,megyei

Az elmúlt hétvégén a jó erőkből álló Kerekegyháza vendégeként szenvedett három gólos vereséget az SC Hírös-Ép együttese, amely mérkőzés után adott nyilatkozatában Kovrig Ákos, a gárda vezetőedzője is kiemelte, hogy a következő körben mindenképpen javítani kell. E hét vasárnap a csapat azt a Jakabszállás KSE-t fogadja, amely öt forduló után 0 megszerzett ponttal, mindössze 4 rúgott góllal áll a tabella utolsó előtt pozíciójában. A kecskeméti egylet számára mondhatni ideális ellenfél érkezik, abból a szempontból, hogy hosszú idő után újra három pontnak örülhessenek a játékosok a szurkolókkal együtt. A vasárnap 16 órakor, a Műkertvárosi Sportcentrumban rendezendő találkozón remélhetőleg magabiztos győzelmet aratnak Lantosék a jövő héten játszandó hírös városi derbi előtt.

Hétvégi utánpótlás program:
Szombat 9 órától a 2008-as korosztálynak kezdődik a Bozsik-program a Műkertvárosi Sportcentrumban. Vasárnap pedig a 2009-2010-esek utaznak Tolnára, hogy 10 órától a Kölyökliga bajnokságban folytassák szereplésüket. A 2006-2007-eseknek Szegeden van jelenésük, hiszen 13 órától Bozsik tornánk vesznek részt.

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

Vereség Hartán


Továbbra sem megy idegenben felnőtt vármegye…