Felnőtt futball

Ellentétes félidők után döntetlen a Városföld ellen

kemenes,kovrig,megyei

A szünetben még két gólos hátrányban lévő csapat akár meg is fordíthatta volna a találkozót.
Csípős hideg ellenére is nagyságrendileg 100 fős nézőközönség előtt indult útjára a labda. Az első helyzetre a 3. percig kellett várni, amikor Ebala 20 méterről eleresztett lövése a felső lécen csattant. Többet birtokolták a labdát az ezúttal piros mezben pályára lépő hazaiak, de valamilyen veszélyt így is csak a pontrúgások jelentettek a városföldi kapura. A 28. percben épp egy pontrúgás miatt kerültek hátrányba a hírös városiak. Egy jobb oldali szögletet követően Balog fejelt az ötös sarkáról a bal alsó sarokba (0-1). Ezt követően még inkább próbáltak nyomni a hírös városiak, de a vendég kontrák egyikéből hat perccel a szünet előtt Balog megduplázta saját és csapata góljai számát (0-2).
A szünet után sem változott a játék képe, kecskeméti mezőnyfölény érződött, és a játékrész közepén Lóczi büntetőből szépített (1-2). Tíz minutummal később emberelőnybe is kerültek Lantosék, és ismét a tizenegyes pontra mutatott a játékvezető. Lóczi ezúttal kihagyta a lehetőséget, azonban a 85. percben a csereként beálló Kovrig góljával egy pontott itthon tartott az SC Hírös-Ép együttese (2-2).

SC Hírös-Ép: Ordasi – Lóczi, Visinka, Dócs, Torbavecz, Homola, Laczkó (Sallai 46.), Lantos (Gyebnár 60.), Ebala, Márki (Kovrig 76.), Horváth
Vezetőedző: Kovrig Ákos
Városföldi SE: Házi – Szántó (Jankó 79.), Kertész (Herczeg 70.), Balogh (Bálint 87.), Baglyas, Szabó, Pánczél (Kocsis 82.), Simon, Huber, Kiss (Márics 70.), Kovács
Vezetőedző: Nagy Lajos
gsz: Lóczi (65.), Kovrig (85.), illetve Balog (30., 40.)
sárga lap: Lóczi (28.), Ebala (51.), Kovrig (85.), illetve Kertész (37.), Kovács (34.)
piros lap: - , Baglyas (76.)

Videó

Galéria

Galéria megtekintése
(A hivatkozott galéria nem az SC Hírös-Ép Egyesület weboldalán található.)

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

Vereség Hartán


Továbbra sem megy idegenben felnőtt vármegye…