Rólunk

SC Hírös-Ép

Az SC Hírös-Ép Egyesületet 1994-ben alapította Kertész Zoltán a Hírös-Róna Zrt. vezérigazgatója azért, hogy kispályás labdarúgócsapatával el tudjon indulni az akkoriban induló országos futsal bajnokságban. 1996-ban gyermek labdarúgással bővítette a klubot - amely azóta is az egyesület fő profilja - azzal a céllal, hogy fiai és a helyi gyerekek számára állandó sportolási lehetőséget biztosítson. Ehhez elsőként Bánhidi Józsefet kérte fel edzőnek, aki az egyesület első 15 évében szellemiségével és szakmai felkészültségével megalapozta a klub jövőjét.

Fő célunk az volt - akkor és még ma is, hiába telt el több mint 20 év -, hogy a gyerekek megismerjék, majd ez által megszeressék a sportágat.

Egyesületünk folyamatosan fejlődik. Jelenleg az óvodai foglalkozásoktól kezdve 6-12 éves korig foglalkozunk a jövő reménységeivel, valamint 2016-tól már felnőtt nagypályás csapatunkba is várjuk a kecskeméti fiatalokat.

A szakmai feltételeket Kovrig Ákos sportigazgató és Koós Károly szakmai igazgató koordinálásával 6 edző, 2 kapusedző továbbá atlétika- és cselgáncsedző biztosítja a gyermekek számára.

Képzésünket már óvodai foglalkozások keretében kezdjük, heti rendszerességgel, ahol a gyerekek megbarátkoznak a sportággal. A „mini edzéseken" játékos formában ismerhetik meg a labdát, az azzal való mozgást, cseleket, passzokat, valamint magának a játéknak a szabályait. Évente több alkalommal szervezünk ,,ovi kupát" melyen a város óvodái vesznek részt. Jelenleg három kecskeméti egy helvéciai és egy kunszentmiklósi óvodában folyik képzésünk.

6-12 éves kor között már korcsoportokra bontva, szakedzők felügyelete mellett, heti 3 alkalommal folyik a specifikus futballoktatás. A magas színvonalhoz hozzájárul a 2017-ben kötött partnerségi megállapodás a Coerver® Coaching programmal, melynek értelmében egyesületünk ezen módszer képzési központjaként működik a továbbiakban. A labdarúgás mellett, úszásoktatáson, cselgáncs- és atlétikaedzéseken is részt vesznek az egyesület gyermekei, valamint rendszeres sportorvosi vizsgálatban részesülnek. Továbbá csapataink az évente kétszer megrendezett saját kupáinkon túl rendszeres résztvevői hazai és nemzetközi tornáknak (Ausztria, Szlovákia, Szerbia).

Játékosaink kezét 12 éves koruk után sem engedjük el. Partneri kapcsolataink révén segítséget nyújtunk a szülőknek, a gyermekük számára legmegfelelőbb klub kiválasztásában, hogy a fiatal sportolók fejlődése töretlen maradjon. Valamint egyesületünk ajtaja mindig nyitva áll volt játékosaink előtt.

Az edzéseket több helyszínen tartjuk. Képzéseink döntő többsége a Műkertvárosi Sportcentrumban van, ahol az egyesület központja is található. Emellett egyes korcsoportok a Neumann János Egyetem GAMF karának létesítményeiben edzenek, mellyel szintén partneri kapcsolatot ápol klubunk. A téli hónapokban a Kecskeméti Református Egyházközség tornatermében sportolhatnak játékosaink.

Klubunk a kezdetektől fontosnak tartja a hátrányos helyzetű gyerekek sportolási lehetőségének biztosítását. Ennek zászlóshajójaként már több mint 20 éve, a Szent László Lions Club felkérésére, minden évben megrendezi az SOS Gyermekfalvak labdarúgó tornáját, illetve a kecskeméti falu gyerekeinek biztosít külföldi kupán való részvételt. Ezeken a tornáknak köszönhetően több tehetséges fiatal került egyesületünkhöz, akik később szép eredményeket értek el.

Hosszútávú célunk, hogy minél több gyermek sportoljon, mozogjon. A családias hangulat mellett, a gyermek foci „minőségileg" is javuljon, olyan fiatalokat neveljünk, akik később nem csak a magyar válogatottban, de európai top bajnokságokban is megállják a helyüket.

Egyesületünk koncepciója már ismert; országosan elismerik, becsülik nevelő munkánkat. A csapatok szívesen jönnek az általunk megrendezett tornákra. Számos kiváló, korosztályos válogatott játékos került ki kezünk közül, akik a mai napig jó szívvel gondolnak ránk, büszkék nevelő egyesületükre.

Amennyiben Ön is szeretné, hogy gyermeke felkészült szakemberek felügyelete mellet egy családias közösségben kezdje el labdarúgó pályafutását, érdeklődjön a 30/2090406-os telefonszámon Kovrig Ákosnál az SC Hírös-Ép Egyesület sportigazgatójánál!

 

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak