Kerpits Ferenc

kerpits SC Hírös-Ép

Telefon

+36309432397

Kapusedző

Kiskunmajsa, 1953.10.06.

15 évesen mutatkozott be a Kiskunmajsa felnőtt csapatában. Nem mindennapi karrierja alatt közel 10 évig volt a Kecskeméti TE hálóőre, aktív pályafutását 48 évesen a Kiskunfélegyháza színeiben fejezte be. A Kerpits Ferenc Kapusiskolát 1995-ben alapította, melyben 2001 óta az SC Hírös-Ép Egyesület kötelékében neveli, készíti fela a kapusposzt iránt érdeklődö gyerekeket. Saját tapasztalatain túl európai top kluboknál, válogatottaknál töltött tanulmányútjai során szerzett tudását adja át nap mint nap tanítványainak. Az évek során számos utánpótlás és felnőtt válogatott (lányok és fiúk) került ki kapusiskolájából. Jelenleg is utánpótlás és felnőtt válogatott labdarúgó kapus valamint futsal válogatott kapus tanítványai igazolják hozzáértését. ,,A kapusképzést nem lehet fűnyíróelv alapján végezni! Csak fiatal kortól személyre szabott, aprólékos, türelmet igénylő munka hozhat sikert. A versenysportra való felkészítés mellett, másokat "csak" egészséges önbizalommal, a közösségben végzett sportolás örömével és felelősségével ruházunk fel. Edzői hitvallás: Nincs ügyetlen gyermek, csak türelmetlen edző."

Edzői képesítés

  • Labdarúgó segédedző
  • UEFA D licence

Játékos pályafutás

  • Kecskeméti TE (NB3)
  • Soltvadkerti TE (NB3)
  • Kiskunhalasi FC (NB3)
  • Kiskunfélegyházi HTK (NB3)

Megosztás!

Kapcsolódó friss hírek

Kapcsolódó oldalak

Kitl Zoltán


Vezetőedző

Edzői képesítés

Labdarúgó…

Koós Károly


Szakmai igazgató, Vezetőedző

Edzői képesítés

Labdarúgó…

Hájer Sándor


Vezetőedző

Edzői képesítés

Labdarúgó…

Marton Gábor


Vezetőedző

Edzői képesítés

MLSZ…